Hírek



Fantasztikus magyar sikerek a Laser Run Világbajnokságon!
2019 szeptember 10. - Budapest

A Laser Run Világbajnokság az Öttusa Világbajnoksággal párhuzamosan került megrendezésre a budapesti Kincsem Parkban.

Pénteken a nők, szombaton a férfiak, vasárnap a mix váltók küzdelmeit bonyolították le. Az eseményen 30 ország közel 600 versenyzője mérte össze tudását.
A magyar válogatottba az év során megrendezett válogató versenyeken elért eredmények alapján lehetett bekerülni.
A Kőbánya Sport Club fiataljai közül négyen, Kiss Virág, Dobronyi Dorina, Lévai Máté és Bőhm Csaba képviselték Magyarországot, Kőbányát.
A juniorok egyéni viadalában Bőhm Csaba, legjobb magyarként, a dobogó harmadik fokára állhatott fel, csapatban társaival ezüstérmet szerzett.
Csapatban legyőzhetetlennek bizonyult az U13-as leány és az U11-es fiú csapat is, így az egyéniben 6. helyezett Kiss Virágnak és a hetedikként célba érő Lévai Máténak is aranyérmet akasztottak a nyakába.
Az U17-es korosztályban Dobronyi Dorina (egyéni 11. helyezett) csapat ezüstéremmel gazdagította éremgyűjteményét.
A váltók összetételét az egyéni eredmények alapján határozták meg, a legjobb három női illetve férfi sportoló kapott indulási lehetőséget, örömünkre mind a négy versenyzőnk bekerült a válogatottba.
A mix váltóversenyben, junior korosztályban, Guzi Blanka és Bőhm Csaba győzedelmeskedett, világbajnokok lettek.
A Lévai Máté - Kakas Emma páros a 6. helyen, Kiss Virág és Kis Dániel a 12. helyen, Dobronyi Dorina és Batuska Dominik a 10 helyen ért célba.
Egyesületünk négy versenyzője hat éremmel járult hozzá Magyarország sikeres szerepléséhez!

Gratulálunk!

További részletek és fotók találhatók a KSC Öttusa Facebook oldalán valamint a UIPM honlapján

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN
2019 július 3. - Budapest

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA

pályázati felhívást tesz közzé a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára.

Jól teljesítettek úszóink az glasgowi Európa-bajnokságon
2018 augusztus 23. - Glasgow

Két ezüst, egy bronzéremmel (Késely Ajna), valamint egy ötödik, egy kilencedik, egy tizedik, valamint hat 10. utáni helyezéssel.

A válogatott egyetlen triplázója és ezzel legeredményesebbje Késely Ajna volt, aki Turi György mesteredző pályafutása századik felnőtt világversenyes érmét is szállította.
tovább

Higgy abban, hogy te is lehetsz példakép!
2018 május 3. - Budapest

Ezúton szeretnénk figyelmükbe ajánlani az UNIQA Biztosító Sportnagyköveti programját, melyet 7-18 év közötti, a sportban és az iskolában is kiemelkedően teljesítő fiatalok számára hirdetnek meg.

Az egészséges életmód és az egészségmegőrzés iránt elkötelezett társaságként, olyan fiatal példaképeket keresünk, akik kitartásukkal és szorgalmukkal, valamint a már elért sikereikkel nemcsak a saját korosztályuk, hanem akár a felnőttek számára példaképek lehetnek.
A pályázaton nyertes fiatal sportolók jelentős összegű sportszer- és sportruházat-vásárlási utalványt, valamint kísérőjükkel együtt egyéni sportáguknak megfelelő éves utasbiztosítást kapnak. Ezeken kívül az egészséges életmódot népszerűsítő programokon is képviselhetik társaságunkat.
A pályázatokat 2018. május 23-ig lehet eljuttatni a sportpalyazat@uniqa.hu címre. (Részletek: uniqa.hu/sportpalyazat)

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN
2018 április 27. - Budapest

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA

pályázati felhívást tesz közzé a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára.

Esélyegyenlőség napja
2018 április 26. - Budapest

Kedves kőbányiak!

Szeretettel várjuk Önöket, várunk Benneteket a Mozdulj Kőbánya rendezvénysorozat és pontgyűjtő akció következő rendezvényére, a 2018. május 5-én 9:00-14:00 óra között megrendezendő „Esélyegyenlőség Napja” programunkra!

Turi György mesteredző a MÚSZ szakmai alelnöke.
2017 szeptember 24. - Budapest

Alelnökké választotta szakosztályunk és az edzői csapat vezetőjét, Kőbánya díszpolgárát a MÚSZ vasárnapi rendkívüli közgyűlése.

A MÚSZ rendkívüli közgyűlése az Alapszabály módosító javaslatok tárgyalásával kezdődött, majd a vezető tisztségviselők megválasztásával folytatódott, ahol végül Dr. Wladár Sándort választották meg a Magyar Úszó Szövetség elnökének, Batházi Tamást főtitkárnak, Turi Györgyöt szakmai alelnöknek és Becsky Andrást általános alelnöknek. Az új elnökség 15 főből áll. Dr. Wladár Sándor a Közgyűlést követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnokot kérte fel elnöki tanácsadónak, aki elfogadta a felkérést.
A sajtótájékoztatón Turi György elmondta, hogy annak köszönheti bekerülését ebbe a csapatba, hogy 38 évnyi edzői és 18 évnyi vezetői tapasztalata van. "Ezekkel azt az újjáépítést fogom segíteni, ami ismét a szakmát teszi az első szemponttá."
tovább

Fantasztikus Ajna!
2017 augusztus 29. - Indianapolis

Újabb világbajnoka van Kőbányának!

Késely Ajna személyében a Kőbánya SC is adott versenyzőt a junior világbajnokságon szereplő magyar csapatnak Indianapolisban. Ajna a 400 m-es gyorsúszásban óriási fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt. Ebben a számban egyébként idén a junior EB-n, a felnőtt OB-n és az ifi OB-n is aranyérmes lett.
A világbajnoki cím mellé 200, 800 és 1500 méter gyorson ezüstérmet szerzett és még egy ötödik helyezéssel is segítette a magyar csapatot a pontversenyben a 4x200-as női gyorsváltó tagjaként.
Ajnának fantasztikus éve volt, hiszen - ha csak a legjobb eredményeit nézzük -, akkor idén a junior EB-n hat aranyérmet, a felnőtt VB-n két hatodik, egy nyolcadik és egy kilencedik helyezést és a junior VB-n egy arany és három ezüstérmet szerzett, többször megdöntve a korosztályos rekordokat.
Persze azt se felejtsük el, hogy a FINA VB-n Kenderesi Tamás társaságában milliók előtt mondta a sportolói eskü szövegét.
Fantasztikus teljesítmény, fantasztikus úszások, fantasztikus 2017-es év, köszönjük Ajna. Természetesen köszönet Turi Györgynek, Güttler Károlynak és az edzöi kollektívának is! Hajrá Köbánya SC, dolgozunk tovább.
tovább

Ingyenes belépők a Vizes Világbajnokságra
2017. július 11. - Budapest

Az Európa Szívében Alapítványt, mint a világbajnokságot szervező BP2017 Nkft. hivatalos szerződött partnerét érte a megtiszteltetés, hogy a délelőtti versenyekre 6 és 18 éves kor közötti fiataloknak és kísérőknek biztosíthat életre szóló személyes élményt a versenyhelyszínekre történő ingyenes belépés biztosításával.

„ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN"
2017 május 24. - Budapest

Budapest Főváros Önkorményzata pályázati felhívást tesz közzé a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára.
A pályázati felhívás ide kattintva tölthető le.

„Higgy abban, hogy te is lehetsz példakép!"
2017 május 17. - Budapest

Tisztelt Sportolók, Szülők, Edzők!
Ezúton szeretnénk figyelmükbe ajánlani az UNIQA Biztosító Sportnagyköveti programját, melyet 7-18 év közötti, a sportban és az iskolában is kiemelkedően teljesítő fiatalok számára hirdetünk meg. A 2013-ban elindított programunkon jelenleg tizenhat, 7-18 év közötti diák vesz részt, 14 sportág képviseletében.
Az egészséges életmód és az egészségmegőrzés iránt elkötelezett társaságként, olyan fiatal példaképeket keresünk, akik kitartásukkal és szorgalmukkal, valamint a már elért sikereikkel nemcsak a saját korosztályuk, hanem akár a felnőttek számára példaképek lehetnek.
A pályázaton nyertes fiatal sportolók jelentős összegű sportszer- és sportruházat-vásárlási utalványt, valamint kísérőjükkel együtt egyéni sportáguknak megfelelő éves utasbiztosítást kapnak. Ezeken kívül az egészséges életmódot népszerűsítő programokon is képviselhetik társaságunkat.
A pályázatokat 2017. május 26-ig lehet eljuttatni a sportpalyazat@uniqa.hu címre. (Részletek: uniqa.hu/sportpalyazat)
Idén is az ország minden pontjából várjuk az általános vagy középiskolás, és elsősorban valamilyen egyéni sportágban jeleskedő diákok pályázatát, melyek elbírálása után 4 új Sportnagykövetet választunk.
Fontosnak tartjuk, hogy a fogyatékossággal élő sportolóknak is esélyt nyújtsunk, ezért a 4 új Sportnagyköveti helyből kettőre speciális sportolók jelentkezését is várjuk.
Kérjük, segítsék munkánkat azzal, hogy az egyesületükben sportoló gyermekekhez és szüleikhez eljuttatják pályázati kiírásunkat. Találjuk meg közösen a jövő fiatal példaképeit!

Részletek:
http://www.uniqa.hu/sportpalyazat
https://www.facebook.com/uniqa.biztosito

Ajna első nagypályás OB aranya
2017 április 21. - Budapest


Nagy csatát hozott a 17. FINA Világbajnokság szellemében zajló úszó országos bajnokság női 400 méteres gyorsúszó számának döntője. A 15 éves Késely Ajna legyőzte az olimpiai bajnok Hosszú Katinkát és az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárkát.
A nők 400 méteres gyorsúszó távján három A-szintes versenyzője volt a magyar úszósportnak az országos bajnokság előtt, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka és Késely Ajna mondhatta ezt el magáról, így nagy tétje volt a döntőnek – függetlenül attól, hogy egyelőre nem ismert, Hosszú indul-e a távon a nyári, 17. FINA Világbajnokságon.
Nos, a döntőben a 15 éves Késely Ajna fantasztikus versenyzéssel győzött Hosszú Katinka előtt, Kapás Boglárka lett a harmadik. A Kőbánya SC fiatal úszója két másodpercet javított egyéni csúcsán, de így is a harmadik legjobb idővel rendelkezik a vb-kvalifikációt illetően. Meg kell majd várni, Hosszú Katinka vállalja-e a vb-indulást, ezt követően dől el, Késely megkapja-e a lehetőséget a Duna Arénában júliusban.
„Nagyon izgultam, még jobban, mint 1500-on, pedig az egy hosszabb táv. Sokan mondták, hogy nagyon drukkolnak nekem. Lassan másfél éve nem tudtam ezt az időt megúszni, ennek most nagyon örülök. Remélem, úszhatok majd a vb-n ebben a számban, nagyon várom már, mert ez egy elég jó szám” – összegzett boldogan Késely Ajna.
Forrás: fina-budapest2017
tovább

MEGHÍVÓ AZ EGYESÜLET KÜLDÖTTGYŰLÉSÉRE
2017 február 20. - Budapest

A közgyűlés ideje: 2017. március 20. (hétfő) 16:30 óra

A közgyűlés helye: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ 1-es terem
Budapest, X. ker. Szent László tér 7.

Az év első rangos versenyét, az U23-as Országos Bajnokságot a Magyar Birkózó Szövetség Szigetszentmiklóson rendezte.
2017 február 6. - Szigetszentmiklós

A korai időpont magyarázata, hogy hazánk Szombathely rendezi a korosztály kontinens viadalát.

Az OB-n természetesen a Kőbánya SC birkózói is rajthoz álltak, abban a reményben, hogy Juhász Balázs megvédi tavalyi elsőségét és kivívja a lehetőséget arra, hogy Ő képviselje színeinket az Európa-bajnokságon.
Juhász Balázs esélyeshez méltóan kezdte meg szereplését a 97 kg-os súlycsoportban, ahova további 11 rivális is mérlegelt. Az első mérkőzését technikai tussal nyerte meg a dunaújvárosi Bagó Tibor ellen /11-0/. Következett a junior VB bronzérmes szombathelyi kiválóság Wittmann Kristóf. Balázs 9-0-ra vezetett az első menetben, amit hamar be akart fejezni érezve fölényét és hibázott. Az ellenfél bizonyítva klasszisát visszatámadásból szépített. A végeredmény a szakemberek számára nem hagyott kétséget 10-6, így jöhetett a döntőbe kerülésért folyó mérkőzés. Mivel a másik ágon Balázs három évvel fiatalabb testvére is magabiztosan menetelt, két győzelmet követően egymással néztek farkasszemet. Természetesen a fiatalabb Juhász visszalépett, így Balázs készülhetett a döntőre nem kisebb ellenfél ellen mint a többszörös válogatott magyar bajnok Tomin Márton. Versenyzőnk okult az előbbi kapkodásból és a verseny legegyértelműbb döntőjét birkózva magabiztosan 10-0 arányban diadalmaskodott a rendező egyesült kiválósága ellen. Ezzel a sikerrel nagy lépést tett a címeres mez eléréséért.

Az U23-as Országos Bajnokságon versenyzőink eredményei:
97kg Juhász Balázs I. hely
97kg Juhász Péter V. hely

86kg Máté Bence V. hely
tovább

Kőbánya képviselő-testülete nevében Kovács Róbert polgármester úr is gratulált Turi György mesteredzőnek, a Kőbánya SC úszó szakosztálya vezetőjének abból az alkalomból, hogy beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába.
2016 november 19. - Budapest


Dr. György István: "A Kőbánya SC elnökeként ismét szeretném megköszönni a mesteredző, valamint Kovács Róbert polgármester úrnak és a képviselő-testületnek Kőbánya sportéletét is támogató munkáját, valamint a Kőbánya SC-nek nyújtott támogatását. Célunk az, hogy a lehető legjobb feltételeket tudjuk megteremteni a sportolóinknak ahhoz, hogy tovább emelhessék Kőbánya jó hírét, valamint - a jövőt is szem előtt tartva - minél több gyermekkel ismertessük meg és szerettessük meg a sportot, amely becsületre, tisztességre tanít és kitartó munkára ösztönöz."
tovább

Turi György a Magyar Úszó Hírességek Csarnokában!
2016 november 6. - Százhalombatta

A negyedik beiktatási ünnepséget tartották Százhalombattán, ahol újabb öt nagyság került be a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, köztük a Kőbánya SC vezető edzője, Turi György.

Az úszócsalád legnagyobb ünnepségén jelenlegi edző kollégája és barátja, az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Güttler Károly tartotta a laudációt, melyben három dolgot emelt ki.
Az első a nagyszerű edző, mert több mint 30 éves pályafutása során olyan óriási úszóknak lehetett már a 2000-es éveket megelőzően Kiss László mellett felkészítője, mint Orosz Andrea, Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes, Güttler Károly, majd később egészen napjainkig a Kőbánya Sport Clubbá alakult úszó szakosztály vezetőedzőjeként Cseh László, Risztov Éva, Dara Eszter, Bernek Péter, Kozma Dominik, Pulai Bence, Horváth Dávid, Szilágyi Liliána.
A második, hogy nagyszerű családapa és nagypapa, Viktória lánya immár három fiú unokával ajándékozta meg. Persze mindhármuk a nagypapára hasonlít, vagy az eszénél, vagy az alkatánál, vagy pedig az akaratánál fogva.
Harmadszor mert nagyszerű ember, hiszen nevelt fiai olimpikonok lettek, sőt Bence Londonban 5. helyezett volt, míg Európa-bajnokságról bronzéremmel gazdagította a családi hagyományokat. Bence mellett pedig Vince is kijutott a riói olimpiára... két testvér és a nevelőapa együtt!
A pályafutása érdekesen kezdődött, hiszen ha nem egy gimnáziumba jár Hargitay Andrással és Verrasztó Zoltánnal, egy osztályba Sós Csabával valamint Rudolf Róberttel, talán sohasem kerül a medencék környékére – így viszont a testnevelő-tanárból idővel úszóedző lett és Kiss László maga mellé vette a Bp. Spartacusba.
Laci bácsi, aki a motiválásnak hihetetlen nagy mestere volt, olyan szinten tudott manipulálni, hogy tanítani lehetne. Először arra vette rá Turi Györgyöt, hogy építsen ki magának egy csoportot (a legelső csoportjában rögtön ott volt a nyolcéves Egerszegi Krisztina). Utána szépen húzta a mézes madzagot előtte: a saját csoport után az első bajnok lett a cél, utána a több bajnok, majd a mércét emelve a válogatott versenyzők kinevelése. Végig kitartott Kiss László mellett annak ellenére, hogy hívta Széchy Tamás is.
A sydneyi olimpia után Laci bácsi befejezte a Spartacusnál, így Turi György kapta meg a legnagyobb magyar úszó szakosztály vezetését. Kiválóan bánt az örökséggel. Kovács Ági edzésein immár főszerepet vállalva 2001-ben világbajnoki címig segítette a kiváló mellúszót, majd Cseh Lászlóval döntött Európa- és világcsúcsokat 2003-at követően és vitte őt is világbajnoki címig, később olimpiai ezüstérmekig.
A 2005-től Kőbánya SC-vé lett klub folyamatosan a legeredményesebb magyar úszóegyesület maradt, a Kőér utca pedig afféle mintaműhely, ahol csodálatos szervezettségben nevelik a különböző korosztályokat, – kezdve a hátsó kismedencés oktatástól, ahol felesége Zsuzsanna, rendkívüli érzékkel és eredménnyel oktatja a nebulókat – a nagymedencés pallérozásig. Bár az elmúlt években több érett klasszis ment el a csapatból, Késely Ajna révén máris megvan a legújabb, egyre csiszoltabbnak tűnő gyémánt (csak az idei termése: négy ifi Eb-arany, felnőtt Eb-arany, olimpiai 6. hely). Telegdy Ádám révén pedig - akinek most kezd kibontakozni tehetsége - újabb férfi versenyző bukkant fel a csapatban. Nehézségek ide vagy oda, Rióban megint csak a kőbányások voltak legtöbben az olimpiai csapatban, szám szerint nyolcan.
Turi György pályafutása során számtalan eredménye mellett 63 aranyéremhez, 50 db ezüstéremhez, 43 db bronzéremhez segítette tanítványait, akik 12 Európa-rekordot, 5 rövidpályás világrekordot, 10 rövidpályás Európa-rekordot, 2 junior világrekordot és több mint 250 országos rekordot úsztak.
Munkája elismeréseképpen kapott mesteredzői címet (1991), lett az Év edzője (2008). Kitüntették a Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjével (2004), a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével (2008) és a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével (2015).
Kőbánya díszpolgári címet adományozott részére, a Fővárosi Önkormányzat pedig Papp László Budapest Sportdíjjal jutalmazta.
A Kőbánya SC vezetése büszke arra, hogy úszó szakosztályának vezetője tagja lett a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának és szeretettel gratulál a magas elismeréshez.
tovább

KÉT ARANYÉRMET NYERTEK AZ AQUARÉNA KŐBÁNYA SC SAKKOZÓI
2016. november 2-6. - Hajdúböszörmény

Országos Ifjúsági (U18) és Gyermek (U10) Csapatbajnokság

Az Aquaréna Kőbánya SC csapatai nyerték az Országos Ifjúsági és Gyermek Csapatbajnokságot. A győzelem történelmi, hiszen eddig még nem volt példa arra, hogy ugyanaz az egyesület diadalmaskodik mindkét kategóriában.

A 10 éven aluliak mezőnyében 48 játszmából 40 pontot értünk el, ez 10,5 pontos előnyt jelentett összesítésben. A csapat tagjai: Füle Simon, Bilku András, Karácsonyi Kata, Bangha Ottó Péter, Kovácsi Sára Kata, Sándor Ádám Dávid.
Tábláján a legjobb pontszerző lett: Füle Simon, Karácsonyi Kata és Bangha Ottó Péter.

Részletes végeredmények elérhetőek: http://chess-results.com/tnr244874.aspx?lan=1

A 18 éven aluliak mezőnyében 3 ponttal bizonyultunk jobbnak a második helyezettnél. A csapat tagjai: Vetoshko Volodymyr, Marjanovic Annamária, Polyik Péter, Urhegyi Márton, Kiss Péter, Karácsonyi Gellért, Kovács Gábor Etele.
A siker a 4-7. fordulókban elindított nagy hajrának köszönhető, az utolsó fordulóban már jelentős 2,5 pontos előny birtokában ültünk asztalhoz.

Részletes végeredmények elérhetőek: http://chess-results.com/tnr246235.aspx?lan=1
tovább

KSC siker az EORV-n!
2016. október 28–30. - Tata / Olimpiai Központ

Az Olimpiai Reménységek Versenyén, az Ifjúsági A korosztályban Bőhm Csaba egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett!

Viszonylag erős nemzetközi mezőny gyűlt össze az évente megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen. Az Ifi A korosztály négytusában, az Ifi B háromtusában mérte össze tudását. A hazai korosztályos legjobbak mellett Portugália, Szlovákia, Lettország, Anglia, Fehéroroszország, Csehország és Ukrajna sportolói versengtek az érmekért.
BŐHM CSABA, bár koránál fogva még háromtusázó, az idősebbek között indult. A vívás és az úszás után a 12. helyről vághatott neki a kombinált számnak. Körről , körre jött feljebb és lépett előrébb. Az utolsó lövészet után már magabiztosan vezetett, s az utolsó 800 méter megtétele után győztesként futott át a célvonalon.
A magyar csapat tagjaként is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel!
Fantasztikus győzelem volt az idősebbeket és a válogatottakat is felvonultató mezőnyben!
Gratulálunk!

A váltóversenyeket vasárnap rendezték.
BŐHM CSABA sporttársnőjével, a vasárnapi megmérettetésen 3. helyet szerzett.
A 15 csapatot felvonultató mezőnyben, a bronzérem remek eredmény.
A vívásban közepesen kezdtek és 14 győzelem mellett 14 vereség állt a nevük mellett. Úszásban Csabi tudásának megfelelően teljesített, így a kombinált számot több mint 1 perces hátránnyal a 12. helyről kezdhették. A lányok futottak elsőként, Julcsi a 12. helyről a 10. helyre hozta fel a váltót. Csabi hozta szombati formáját, 7 helyezést jött fel, így váltójuk a dobogóra álhatott.
Gratulálunk a remek teljesítményhez!

Eredmény: http://www.pentathlon.hu/eredmenyek-2/
tovább

A Köbánya SC adja a riói 36 fös magyar úszócsapat legtöbb versenyzőjét
2016 július 14. - Budapest

Szám szerint nyolcat, akik között az egész delegáció legfiatalabb versenyzője is a Kőbánya SC sportolója!

Íme a nyolc úszónk, akik nemcsak Magyarországot, hanem a főváros legsportosabb kerületét, Kőbányát is képviselik Turi György mesteredzö vezetésével a riói olimpián:
Horváth Dávid, Késely Ajna, Pulai Bence, Pulai Vince, Reményi Ármin, Risztov Éva, Szabó Norbert és Telegdy Ádám.
tovább

Triplán aranyos Ajna
2016 július 9. - Hódmezővásárhely

A 14 éves Késely Ajna – jelentős kontinensviadal-rekorddal – harmadik aranyérmét szerezte meg a hódmezővásárhelyi ifjúsági úszó Európa-bajnokságon, ezúttal 200 m gyorson.

Mivel Késely Ajna 200 m gyorson döntőre készült, érezhettük, hogy nem maradunk érem, sőt magyar Himnusz nélkül a vasárnapi zárónap miatt – a szokásoknak megfelelően – csendesebb szombati programban sem. A Kőbánya SC aranylánya száz méter után már vezetett, s minden korábbinál szorosabb csatában megnyerte önmaga harmadik, a magyar csapat negyedik aranyérmét.
Késely Ajnának három a magyar igazság • Forrás: MÚSZ

„Iszonyatosan nehéz volt, ez a táv már tényleg nagyon fájt – értékelt a levegőhöz csak nagy küzdelem árán jutó bajnoknő. – Az utolsó ötven méteren érzékeltem, hogy jönnek fel rám, azt hittem, meghalok, de valahogy maradt még erőm. A három aranyérem közül egyértelműen ezt szereztem meg a legnehezebben, életemben nem úsztam még 1:58-on belül, még most is nehezen fogom fel, hogy sikerült."
Csak halkan jegyezzük meg: a teljesítménye egyébként igencsak ígéretes az olimpiára, egészen pontosan a 4×200 m-es női gyorsváltóra nézve...
Forrás: utánpótlássport.hu
tovább

A Hódmezővásárhelyen zajló ifjúsági Európa-bajnokság nyitónapján Késely Ajna aranyérmet szerzett.
2016 július 6. - Hódmezővásárhely

Olimpiai kvalifikált úszónk végig az élen haladt, az utolsó száz méteren pedig otthagyta a mezőnyt.

Ajna nagyszerű (három korosztály hazai csúcsát is jelentő) idővel, 8:34,37-vel győzött és Európa-bajnoki címet szerzett.
tovább

Késely Ajna Európa-bajnok!
2016 május 20. - London

A Kőbánya SC gratulál mind az öt lánynak, akik a 4x200-as gyorsváltóban aranyérmet szereztek a londoni Európa-bajnokságon.

Versenyzőnk, a 14 és fél éves Késely Ajna volt az ötödik tagja a váltónak, aki a döntőbe jutásért reggel 1;58,93-mal a második legjobb időt úszta. Csak a protokoll miatt nem állhatott fel a dobogóra, vagy elfelejtkeztek róla...?
tovább

Pályázati lehetőség
2016. április 18. - Budapest

Higgy abban, hogy te is lehetsz PÉLDAKÉP!

Ha tehetséges egyéni sportoló vagy, jól tanulsz, jelentkezz az UNIQA Sportnagykövetének!

„A hónap műhelye” 2015 december
2016. január 29. - Budapest

Egyedülálló sorozatot mondhat magának a Kőbánya SC úszószakosztálya, hiszen képviselői a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díj három éves történetében már harmadszor gyűjtötték be a havi elismerést. Az óesztendő utolsó hónapjában, decemberben a viszonylagos uborkaszezon ellenére kiemelkedőt nyújtottak a Kőér utcai uszoda ifjú hősei.

A sikersorozat december második hétvégéjén, Hódmezővásárhelyen kezdődött, akkor rendezték ugyanis a közép-európai országok juniortalálkozóját. A hagyományos viadalon szintén a hagyományoknak megfelelően jól szerepeltek a magyarok. Remekelt Késely Ajna: a 14 éves ígéret halmozta a rekordokat, egymaga hat elsőséget gyűjtött be egyéni számokban, s két váltót is sikerhez segített. Döntően az ő teljesítményének köszönhető, hogy – a nem csak kőbányás versenyzőket számláló váltókat is hozzáadva – 8 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek a Kőér utcaiak.

Ugyanebben az időszakban Horvátországban indultak a legjobb tíz éves úszók. A 25 méteres medencében számos új korosztályos rekord született, a Kőbánya SC pedig 15 első, 5 második és 1 harmadik helyet gyűjtött be. Az évet a győri nemzetközi viadal zárta, amelyen Berecz Balázs (2000), Berecz Blanka (2002), Golopencza Nóra (2004), Miszlai Martin (2006) és Sámóczi Milán (2005) is több számban győzött a korosztályában. A nagy dobás azonban ismét Késelyé volt, aki a sikerek mellett olimpiai A szintet tempózott 400 m gyorson.

Az egyéni végeredmény:
1. Kőbánya SC (úszás) 9. helyezési szám
2. Ózdi Súlyemelő és Fitness Klub (súlyemelés) 13. hsz.
3. Sebestyén Korcsolya SE (műkorcsolya) 15. hsz.
4. Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület (lövészet) 16. hsz.
5. Kecskeméti Judo Club (judo) 22. hsz.
tovább

Triplázó Kőbánya...
2016. január 21. - Budapest

A kőbányai úszók harmadszor "A hónap műhelye" díjazottjai!

Egyedülálló sorozatot mondhat magának a Kőbánya SC úszószakosztálya, hiszen képviselői a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díj három éves történetében elmondhatják magukról, hogy háromszor begyűjtötték az egyik havi elismerést. Az óesztendő utolsó hónapjában, decemberben a viszonylagos uborkaszezon ellenére kiemelkedőt nyújtottak a Kőér utcai uszoda hősei.

A sikersorozat december második hétvégéjén, Hódmezővásárhelyen kezdődött, akkor rendezték ugyanis a közép-európai országok juniortalálkozóját. A hagyományos viadalon szintén a hagyományoknak megfelelően jól szerepeltek a magyarok. Remekelt Késely Ajna: a 14 éves ígéret halmozta a rekordokat, egymaga hat elsőséget gyűjtött be egyéni számokban, s két váltót is sikerhez segített. Döntően az ő teljesítményének köszönhető, hogy – a nem csak kőbányás versenyzőket számláló váltókat is hozzáadva – 8 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek a Kőér utcaiak.

Ugyanebben az időszakban Horvátországban indultak a legjobb tíz éves úszók. A 25 méteres medencében számos új korosztályos rekord született, a Kőbánya SC pedig 15 első, 5 második és 1 harmadik helyet gyűjtött be. Az évet a győri nemzetközi viadal zárta, amelyen Berecz Balázs (2000), Berecz Blanka (2002), Golopencza Nóra (2004), Miszlai Martin (2006) és Sámóczi Milán (2005) is több számban győzött a korosztályában. A nagy dobás azonban ismét Késelyé volt, aki a sikerek mellett olimpiai A szintet tempózott 400 m gyorson.

Forrás: http://www.utanpotlassport.hu/2016/01/21/triplazo-kobanya-gyoztes-mac/
tovább

Güttler Károly a Magyar Úszó Hírességek Csarnokában!
2015 november 15. - Budapest

A harmadik beiktatási ünnepséget tartották Százhalombattán, ahol újabb hat nagyság került be a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, köztük a Kőbánya SC jelenlegi edzője, Güttler Károly.

Az úszócsalád legnagyobb évi ünnepségén az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok is a hírességek közé emeltetett. A laudációt egykori mestere, jelenlegi edző kollégája és barátja, Turi György tartotta, aki meghatottan idézte fel a kiváló mellúszó legendásan hosszú, négy olimpián átívelő pályafutásának néhány eddig nem ismert, ám igen fontos állomásait.
Güttler Károly Európa-bajnok, kétszeres olimpiai és világbajnoki ezüstérmes mellúszó. 1993-ban a világ legjobb úszójának választották. Szakedző, 2003-2013-ig az ifjúsági úszóválogatott szövetségi kapitánya. 2012 óta tagja a MÚSZ elnökségének, az Utánpótlás Bizottság elnöke. 2013 óta a Kőbánya SC edzője.
A Kőbánya SC vezetése szeretettel gratulál a magas elismeréshez.
tovább

A HÓNAP MŰHELYE DÍJ
2015 november 10. - Budapest

A KSC öttusa szakosztálya a Biathle (Kéttusa) Európa-bajnokságon elért kimagasló eredményeire való tekintettel jelölést kapott az Utánpótlássport.hu szerkesztősége, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon Magyarország által alapított „A HÓNAP műhelye” díjra.

Szavazni a www.utanpotlassport.hu oldalon, az ott olvasható információkat követve lehet.

Kérjük, hogy szavazataitokkal segítsétek őket a díj elnyerésében!
tovább

Két tusa, tíz érem
2015 november 2. - Törökország

A Kőbánya SC 13 öttusázója Pecsics Zsuzsanna és Geleta Balázs edzők vezetésével a törökországi Kusadasiban kéttusa Európa-bajnokságon vett részt. Versenyzőink 4 arany, 5 ezüst és 1 bronzérmet szereztek a kontinens legjobbjai között.

Részletek: ​http://www.utanpotlassport.hu/2015/11/02/ket-tusa-tiz-erem/​
tovább

Risztov Éva "hazatért".
2015 október 2. - Budapest

Ma a Kőér utcai uszodában megállapodás született arról, hogy Risztov Éva, a londoni olimpiai játékok 10 kilométeres nyílt vízi versenyének aranyérmese mostantól a Kőbánya Sport Clubban folytatja pályafutását.

Éva egy plusz egy évre szerződött klubunkhoz. A megállapodást csütörtökön írta alá Risztov Éva dr. György István klubelnökkel, Gyárfás Tamásnak, az úszószövetség elnökének, Kiss Lászlónak, a válogatott szövetségi kapitányának és Turi Györgynek, a KSC vezetőedzőjének jelenlétében.
A londoni olimpia 10 kilométeres versenyének aranyérmese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy korábbi egyesületénél egykori mesterével, Turi Györggyel látja biztosítottnak a felkészülést a jövő évi ötkarikás játékokra. Úgy fogalmazott, arra készül, hogy "nagyon szépen" zárja le pályafutását.
"Mindent megteszek, hogy Rióban eredményes legyek, és éremmel térjek haza" - jelentette ki a harmincéves úszó.
tovább

Risztov Éva és Turi György újra együtt.
2015. szeptember 23. - Budapest

Nyíltvízi úszó Olimpiai Bajnokunk Risztov Éva a Kőbánya SC színeiben folytatja. Tíz év után újra Turi György irányítja az olimpiai bajnok edzéseit.
Ma délelőtt megállapodás született arról, hogy Risztov Éva, a londoni olimpiai játékok 10 kilométeres nyíltvízi versenyének aranyérmese, a jövőben a Kőbánya Sport Clubban folytatja pályafutását, így a 2016-os riói olimpiára való felkészülést is.
Az igazolást "hazatérésnek" is lehet nevezni, hiszen 2001-től 2005-ig már volt a Kőbánya, illetve annak elődje, a Budapesti Spartacus úszója, és ennek az egyesületnek a színeiben lett háromszoros világbajnoki- és hétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes. Mestere azokban az időkben Turi György volt, aki tíz év után "kapja vissza" neves tanítványát, immár olimpiai bajnoki címvédőként, illetve a kazanyi világbajnokságon riói kvótát szerző olimpikonként.
Risztov 2009-es visszatérése óta, az elmúlt években a Debreceni Sportcentrum sportolója volt, ahol minden támogatást megkapott. "Sokat köszönhetek Debrecennek, amit mindig is fontosnak tartottam elmondani. Bízom benne, hogy a 2012-es olimpiai arany, ami a város első olimpiai érme, méltó bizonyítéka annak, hogy sikeres együttműködés volt a miénk."- mondta Risztov.
Risztov szabadon választhatott klubbot magának, mivel eddigi debreceni szerződése augusztusban lejárt.
"Több ajánlatom is volt, és nem tagadom, hogy a szívemre hallgattam, ami oda húzott vissza, ahonnan sikereim indultak. Ott szeretném befejezni, ahol elkezdtem. Megrendítő érzés volt belépni a Kőér utcai uszodába, ahol még az illatok is emlékeket jelentenek. Én ide tényleg hazajöttem." – kommentálta átigazolását Risztov Éva.
A Kőbánya SC vezetése nagy örömmel fogadta Éva hazatérését: "Bízunk benne, hogy a régi sikerek színhelyén méltó körülményeket biztosítunk olimpiai bajnokunknak." – mondta dr. György István, az egyesület elnöke.
A szerződés ünnepélyes aláírása október 1-én 11 órakor lesz, ahová a sajtó képviselőit is szeretettel várjuk. A részletekkel kapcsolatosan később küldünk tájékoztatást.
tovább

A családom a szponzorom, lefotózom
2015. augusztus 5.

A családom a szponzorom! elnevezéssel a Nagy Sportágválasztó szervezőcsapata, a MOL és az Új Európa Alapítvány közös fotópályázatot hirdet 10-18 év közötti fiatalok számára.

A szervezők tájékoztatása szerint a pályázat lehetőséget ad, hogy a fiatalok bemutassák, milyen segítséget kaptak, kapnak szüleiktől, családjuktól eddigi eredményeik eléréshez a sport vagy a művészet területén.
A pályázaton 10-18 év közötti fiatalok indulhatnak, akik
– magyarországi állandó lakhellyel rendelkeznek
– betöltötték vagy legkésőbb 2015. december 31. napjáig betöltik a 10. életévüket, de 2015. december 31. napjáig nem töltik be a 19. életévüket.

A pályázók olyan fotókkal, maximum 6 képből álló „fotóalbummal”pályázhatnak, amelyek bemutatják azt a hátteret és támogatást, amit sportolásukhoz, művészeti tanulmányaikhoz szüleik, családjuk biztosít(ott) számukra. A pályázók ily módon kifejezhetik köszönetüket és hálájukat első szponzoraiknak és támogatóiknak, akik szüleik, családjuk. A képanyag vizuális eszközökkel mutathatja be a fiatal napirendjét, sport vagy művészeti területen elért eredményeit, versenyeit, az edzés, felkészülés, majd a szurkolás, a közös öröm, ünneplés vagy éppen a vigasztalás pillanatait.
Egy pályázó maximum 6 db fotót küldhet be, a képek mérete egyenként nem haladhatja meg a 2 MB-ot. A pályázaton nem kell feltétlenül fényképalbumot, több fotóból álló fényképsorozatot beküldeni, akár egy fotóval is el lehet indulni a pályázaton. A fotók mellé lehetőség van képaláírások, szöveges magyarázatok feltüntetésére is, melyek még inkább személyesebbé tehetik a köszönetnyilvánítást. Csak a jpg, tif.vagy png formátumban érkező fényképeket tudjuk értékelni.

A pályázati adatlapot és a pályázati anyagot a www.sportagvalaszto.hu weboldalon elérhető „A családom a szponzorom – fotópályázat” linken keresztül lehet kitölteni, benyújtani.
Pályázatokat csak a fentiekben meghatározott linken keresztül, elektronikus úton lehetséges beadni.
A benyújtott pályázat csak akkor érvényes, ha a pályázati adatlap hiánytalanul ki van töltve! A pályázat kiírója a hiányosan kitöltött vagy valótlan adatokat tartalmazó adatlapokat – és így a pályázatokat is – érvénytelennek tekinti.
Pályázati díj nincs.
A pályázat benyújtási határideje: 2015. szeptember 7.
A pályázat kezelője: Nagy Sportágválasztó Szervező Iroda.
A pályázat értékelése: a beérkező pályaműveket szakmai zsűri értékeli. A zsűri döntése végleges, fellebbezésnek helye nincs.

A kiíró a pályázat eredményeit a www.sportagvalaszto.hu és a www.ujeuropaalapitvany.hu oldalon teszi közzé, a nyertesek e-mailben kapnak értesítést. A nyilvános eredményhirdetésre a 2015. szeptember 18-19-ei XVII. Budapesti Nagy Sportválasztó rendezvényen kerül sor.
A zsűri a beérkező pályázatok közül a legjobbnak ítélt pályázatokat részesíti díjazásban az alábbiak szerint:
1. díj: 1 család számára 150.000 Ft értékű családi wellness hétvége
2. díjak: 3 db 25.000 Ft értékű MOL Blue kártya
3. díjak: 5 db 10.000 Ft értékű MOL Blue kártya
A nyereményeket a MOL Nyrt. biztosítja.

A pályázó a pályázaton való részvétellel automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy a beérkező pályamunkákat a Nagy Sportágválasztó Szervező Iroda a Nagy Sportágválasztó rendezvény népszerűsítésére használja, ezzel kapcsolatos publikációkban, kiadványokban térítésmentesen, teljes körűen megjelentesse.
A beküldött és nem díjazott pályamunkákat a pályázat kiírója nem őrzi meg. A pályázó a pályamunka beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy a fotópályázat kiírói külön szerzői jogdíj fizetése vagy külön felhasználói szerződés kötése nélkül is megjelentessék a nyertes pályamunkákat/fotókat.

A pályázati felhívás letölthető és a pályázatok benyújtásához szükséges link elérhető: www.sportagvalaszto.hu vagy a www.ujeuropaalapitvany.hu oldalakról.
Pályázat benyújtása az alábbi linken lehetséges:
http://vgf.hu/csaladom-a-szponzorom

Forrás: http://www.10kerkult.hu/sportbuszkesegeink/34-helyi-sport/7877-a-csaladom-a-szponzorom-lefotozom.html

Késely Ajna negyedik aranyérmét is megszerezte a tbiliszi EYOF-on.
2015. augusztus 2. - Tbiliszi

A mieink közül rajta kívül Huszti Dávid hihetetlen egyéni csúccsal bronzérmet szerzett az 1500 méteres gyors döntőjében 15:32,00-es időeredménnyel.

Jól belehúztak versenyzőink, a magyar csapat összesen 8 arany, 3 ezüst és 5 bronzérméből 4 arany, 1 ezüst és egy bronzérmet szereztek.
Íme a mérleg: Késely Ajna 200 pillangón, 200, 400 és 800 gyorson arany, 100 gyorson ezüstérmet szerzett. Rajta kívül Huszti Dávid 1500 gyors bronzérmes, Berecz Balázs pedig 200 mellen 8.
Alakul a 2017-es "úszóév" magyar csapata jelentős kőbányai támogatással. Köszönjük a versenyzőknek és a Kőbánya SC edzöi kollektívájának ezt a fantasztikus sikert!
tovább

Ajna a Tbilisziben rendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra készül.
2015 július 10.

A serdülő OB tíz aranya után jó eredményeket vár magától.

Birtokba vették úszóink és öttusázóink a Kőér utcában azt a sport- és pihenőparkot, melyet saját fejlesztésből hoztunk létre.
2015. június 27. - Budapest

A parkban 400 m futópálya, játszótér, szabadtéri kondicionáló eszközök, homokozó, csúszda, két kispálya focira, tengópálya és lőállás található.

Ezen kívül kerti kiülők és szalonnasütő helyek is létesültek. Így megnyílt a lehetőség a gyerekek és szülők részére a szabadidős programok szervezésére. Külön kiemelendő, hogy sportolóink rengeteg saját munkával járultak hozzá a kulturált környezet kialakításához.

Jól szerepeltek nyíltvízi úszóink az első alkalommal Magyarországon megrendezett FINA/HOSA Nyíltvízi Világkupa fordulón.
2015 június 22. - Budapest

Rohács Réka 59:06.35 idővel ifjúsági bajnoki címet szerzett. Réka (aki 14 éves és csak 44 kg) egyébként együtt versenyzett a felnőttekkel és közöttük is második helyen végzett, bár a hideg víz biztos nem neki kedvezett.

Huszti Dávid az ifjúsági fiúk között 0:55:16.94 idővel ezüstérmes lett. A női versenyben Orosz Viktória 1:01:16.51 idővel harmadik lett, Drigán Zoltán 2:23:01.09 idővel a junior fiúk versenyében ezüst, Sömenek Onon Kata 2:25:08.35 idővel a junior lányok versenyében bronzérmet szerzett.
Rohács Réka, Drigán Zoltán, Huszti Dávid ezzel a teljesítménnyel kiharcolta a helyét a július közepén Svájcban megrendezésre kerülő junior és ifjúsági nyíltvizi Európa-bajnokságra, Sömenek Onon Kata pedig tartalék.
tovább

A mai napon a MÚSZ közgyűlésén újabb elismerést kapott a Kőbánya SC.
2015 május 23. - Budapest

Turi György mesteredző a 2014. évi eredmények alapján a "Legeredményesebb ifjúsági korú versenyző edzője" elismerést vehette át Gyárfás Tamástól.

A közgyűlés újabb öt évre elnökévé választotta Gyárfás Tamást és az eddigi főtitkár dr. Szabó Tündét pedig alelnökké. Örömünkre szolgál, hogy a kőbányai szakosztály egykori edzője, a ma szövetségi kapitány Kiss László, jelenlegi edzője Güttler Károly is az elnökség tagja lett. Elnökségi tag lett Cseh László is, akinek a kőbányás gyökereit nem kell bemutatni.
tovább

MEGHÍVÓ AZ EGYESÜLET KÜLDÖTTGYŰLÉSÉRE
2015. április 22. - Budapest

A közgyűlés ideje: 2015. április 28. (kedd) 17:00 óra

A közgyűlés helye:
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ 1-es terem
Budapest, X. ker. Szent László tér 7.

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2015
2015. április 22. - Budapest

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA
pályázati felhívást tesz közzé


a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítménytnyújtó fiatalok számára.

Országos Bajnokság Kőbányán
2015. április 17. - Budapest

Szumo gálára és az U8 és U21 korosztály Országos Bajnokságára kerül sor 2015. május 17-én az Ihász utcai sporttelepen. A Kőbánya SC által rendezett versenyen 15 korcsoportban állnak szőnyegre a versenyzők.

A nap során két dohión kerül megrendezésre, korosztályonkénti eredményhirdetéssel. Súlycsoportonként 5 főig körmérkőzés van, azon felüli induló létszám esetén egyenes kieséses, dupla vigaszági mérkőzések lesznek két 3. helyezéssel. A körmérkőzés során körbeverés esetén ismételt körmérkőzés történik.
tovább

Önkéntesek az úszó vb-ért
2015. március 25. - Budapest



Jelen helyzet szerint 2017. június 30-án kerül sor a 17. FINA úszó-, vízilabda-, nyíltvízi-, műugró-, műúszó és óriástoronyugró világbajnokság megnyitó ünnepségére, majd maguk a versenyek július 1-től 16-ig tartanak Budapesten, illetve Balatonfüreden. A felnőtt vb-t a 9 napos masters világbajnokság követi.

Várhatóan a FINA 208 tagországából mintegy 200 képviselteti magát, valamennyi mellé legalább két, az adott ország nyelvét már-már anyanyelvi szinten beszélő önkéntes csapatkísérő kerestetik.

Bár a rajt még messze van, a kiválasztás a feladatok megismerése begyakorlása kellő időt igényel. A Magyar Úszó Szövetség az onkentesek2017@gmail.com email címre várja a jelentkezéseket, fényképes szakmai önéletrajzzal, motivációs levéllel (név, kor, iskolai végzettség, nyelvtudás, elérhetőség: e-mail cím és telefonszám - megjegyzés maximum 10 sorban)

A cél közös: Magyarország megmutatja a világnak, hogy mire képes.

Tisztelettel:

Gyárfás Tamás
elnök

dr. Szabó Tünde
főtitkár

Dr. György István: Indul a 2017. évi magyarországi FINA szervezése
2015. március 24. - Budapest

Március 23-án részt vehettem azon a baráti találkozón, amelyen a 2017. évi 17. FINA vizes világbajnokság szervezői és leendő támogatói gyűltek össze a feladatokról, lehetőségekről egyeztetni.

A meghívott vendégek meglepetésére Orbán Viktor miniszterelnök úr is megjelent az eseményen és támogatásáról biztosította a jelenlévőket. „ Minden idők legnagyobb hazai rendezésű sporteseményén Magyarország egésze vizsgázik” – mondta.

A szervezőbizottság által rendezett összejövetelen részt vett – többek között - az uszodaépítést koordináló Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Fürjes Balázs kormánybiztos, a szervező bizottság két vezetője, Kósa Lajos és Gyárfás Tamás, továbbá a vb-rendezésben fontos szerepet játszó kormányzati és önkormányzati vezetők, és az úszósportot eddig is támogató partnerek tisztviselői.

Kormánymegbízottként, valamint a legeredményesebb úszó szakosztállyal rendelkező Kőbánya SC elnökeként is támogatni fogom a VB sikeres megrendezését.
tovább

A MOB 2015-ös, a Nők sportjáért-díjakat négy kategóriában adták át a MOM Kulturális Központ Kupolatermében.
2015. március 19. - Budapest

A Nők sportjáért-díjakat Borkai Zsolt MOB-elnök mellett Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok jégtáncos, a MOB elnökségének tagja, a MOB Nők a Sportban Bizottságának elnöke, a Médiadíjakat Riskó Géza, a MOB gyémánt fokozatú támogatója, az MTVA vezérigazgatói tanácsadója, a MOB Média Bizottságának elnöke adta át.

Nők sportjáért Junior díjban részesül Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó.

A Kőbánya SC versenyzője a 2014-es Nanjingi II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokon 100 m és 200m pillangósúszásban aranyérmet nyert. 100 m-en egyéni csúccsal (58,50 mp) került be a fináléba, ahol megjavította a magyar rekordot. Eredménye: 57.67 mp. Az ifjúsági olimpia záróünnepségén – mint a legeredményesebb magyar versenyző – Szilágyi Liliána vitte a magyar csapat zászlaját.

Az ünnepségről Lilu külföldi edzőtáborozás miatt igazoltan volt távol.

Turi György magas állami kitüntetése
2015. március 14. - Budapest

A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere magas állami kitüntetéseket adott át a művészeti, kulturális és sportélet arra érdemes tagjainak a Pesti Vigadó impozáns dísztermében.

A Magyar Érdemrend Tisztikereszt Polgári Tagozatát kapta szakosztályunk és edzői csapatunk vezetője, Turi György mesteredző.
tovább

Turi György interjú
2015. március 03. - Budapest

ATV Friderikusz - 2. rész 2015.03.03.

Nem kétséges, hogy ha egy edzőt a tanítványainak az eredményei minősítenek, akkor Turi György a világ egyik legjobb úszóedzője, hiszen hosszú azoknak a névsora, akik az ő tanítványaként lettek bajnokok: Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes, Güttler Károly, Risztov Éva, Cseh László - és még hosszan lehetne sorolni. Most pedig, több mint 30 medenceparton eltöltött év után azt kellett végig néznie, ahogy egymás után hagyják el a versenyzői. Nem könnyen, de végül is Turi György is vállalta a nyilvános kibeszélést.

http://www.atv.hu/videok/video-20150304-friderikusz-2-resz-2015-03-03

Megjelent a MOL Tehetségkutató Program idei pályázati kiírása
2015. február 27.

2015-ben is azon 10-18 éves általános és középiskolás diákok pályázatait várják, akik nemzetközi vagy országos sportversenyeken kiemelkedő teljesítményt értek el és szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükségük.

Higgy abban, hogy te is lehetsz példakép!
2015. január 30.

Ha tehetséges sportoló vagy, és jól tanulsz, jelentkezz az UNIQA Biztosító Sportnagykövetének!

Újabb elismerés birkózóinknak
2014 december 16. - Magyarország



Szumó birkózónk Sárkány Vivien, aki a taiwani Világbajnokságon bronz érmet szerzett és ezzel a magyar csapat legeredményesebb versenyzője volt, most országos bajnoki címet szerzett az U21-es korcsoport +80kg-os kategóriájában. Vivient egész éves kiemelkedő teljesítménye elismeréseképpen a Magyar Szumó Szövetség jelöléseként az év sportolójává választották.
tovább

Közlemény Cseh László klubváltási szándékáról
2014. december 15. - Budapest

Az elmúlt napokban több sajtóhír jelent meg világhírű úszónk, Cseh László klubváltási szándékával kapcsolatban. A KSC elnökeként az alábbiakat szeretném sajtóközlemény útján a nyilvánosság tudomására hozni:

Cseh László KSC-vel megkötött szerződése lejártával, ha Laci úgy gondolja, hogy egy másik közegben többet tudnak hozzátenni a teljesítményéhez, szíve joga dönteni saját jövőjéről. Ez sportolók esetében egyáltalán nem szokatlan eljárás.

Más kérdés, hogy a klub elnökeként - másokkal együtt - természetesen egyáltalán nem örülök, hogy Laci, aki zászlóshajója a klubnak így döntött, de tudomásul veszem, és tiszta szívből kívánom neki, hogy sikerüljön a pályafutását úgy és ott folytatni, ahogy és ahol ő szeretné.

Azt persze – és ez már független Cseh Lászlótól – rendkívül aggályosnak tartom, hogy az utóbbi időben egyesek megspórolni remélik mások több évtizedes munkáját és pillanatnyi érdekeik alapján különböző ígéretekkel elcsábított versenyzők leigazolásával szereznek (központi) forrásokat. Ráadásul úgy, hogy a - magyar úszósport több mint egy évtizedes kiváló utánpótlás-műhelyeként is működő tervszerű utánpótlás neveléssel foglalkozó - Kőbánya SC-ben sportoló gyerekek és kiváló versenyzők kerülnek rendre a célkeresztjükbe. Az ígéretes fiatalok, akik a jövő reménységei és reményeim szerint már a következő olimpián megmutatják oroszlánkörmeiket, a Turi-műhely tagjai, és azok maradnak a jövőben is. Az egyesület a Kőbányai Önkormányzat támogatásával továbbra is maximálisan támogatja versenyzőit és a Turi György mesteredző vezette szakmai stábot.

dr. György István
a Kőbánya SC elnöke

Birkózó szakosztályunk elismerésben részesült
2014. december 6. - Budapest



Az elmúlt évekhez hasonlóan, ismét megrendezte karácsonyi ünnepségét a Magyar Birkózó Szövetség. Az esemény helyszíne a budapesti Danubius Hotel Aréna volt, ahol telt házas bulizással ünnepelték meg a birkózást szerető emberek az idei év fantasztikus eredményeit.
Dr. Hegedüs Csaba köszöntője után csillagszóró égett minden egyes vendég kezében, majd díjátadás következett, ahol két KSC-s is kitüntető elismerésben részesült:
A 2014. év szabadfogású kadet versenyzője Tóth Bendegúz lett, a 2014. év szabadfogású edzője címet pedig Péteri András vehette át.

Gratulálunk!
tovább

„Kőbánya Sportolója”
2014. november 25. - Budapest

Szavazzatok a KSC-s jelöltekre!

A Kőbányai Önkormányzat ebben az évben első alkalommal ítéli oda a “Kőbánya Sportolója” elismerést.

Kőbánya Sportolója elismerő cím annak a kőbányai egyesületben sportoló személynek, kőbányai egyesület csapatának, illetve kőbányai lakóhellyel rendelkező sportolónak adományozható, aki kiemelkedő teljesítményével és sportszerű magatartásával, illetve közösségi felelősségvállalásával példát mutat, valamint jelentős mértékben hozzájárult Kőbánya elismertségéhez.

A kitüntetésből évente egy adományozható, a beérkezett javaslatokból a Képviselő-testület öt jelöltet kiválasztott, a jelölteket az Önkormányzat honlapján közzétette a lakosság véleményének kikérése céljából.

Az elismerő címet a Képviselő-testület annak a javasolt sportolónak adományozza, akire a legtöbben szavaztak. Az elismerést a polgármester decemberben, ünnepélyes keretek között adja át.

A KSC sportolói közül hárman is bekerültek a kiválasztottak közé: ifj. Orosz Tibor, Sárkány Vivien és Szilágyi Liliána.

Szavazni az alábbi linken lehet:
http://www.kobanya.hu/?module=news&fname=varoshaza-hivatal

“5tusa 5letek! Mert öttusázni jó!”
2014. november 10.

rajzpályázat általános iskolásoknak

Pályázati kiírás

A Magyar Öttusa Szövetség rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyerekek számára.

Készíts rajzot kedvenc sportágadról, az öttusáról!

Az öttusával, versenyekkel, példaképekkel kapcsolatos élményeidet rajz formájában készítheted el!

A pályázat célja, hogy minden fiatal részese lehessen az öttusa sportág szépségeinek és pályamunkáik segítségével a sportág népszerűsítésének is
A pályázat témája: minden, ami az öttusával kapcsolatos
A pályázók köre:
I. kategóriában: alsó osztályosok
II. kategóriában: felső osztályosok
Díjazás:
I. kategóriában: Első három helyezett tárgyjutalomban részesül az adidas felajánlásával
II.kategóriában: Első három helyezettet jutalmazzuk összesen 100.000 Ft értékű adidas ajándékutalvánnyal
Különdíj: a NU SKIN felajánlásával
A pályázat időtartama: 2014. november 10 – 2014. december 10.
A pályázat beküldési határideje: 2014. december 10.
Eredményhirdetés helye és ideje: 2014. december 19. péntek, a kiállítás helyszínén
Kiállítás: A pályamunkákból kiállítást rendezünk, melynek helyszínéről hamarosan tájékoztatást nyújtunk a www.pentathlon.hu weblapon.
Követelmények:
Pályázni minimum egy, maximum három darab rajzzal lehet.
A rajzok A5, A4 és A3 méretben küldhetők be. Technikai követelmények nincsenek meghatározva, szabadon választott. (ceruza, szén, vízfesték, tempera, montázs, kollázs, mozaik, stb.)
Az elkészült rajzokat postai úton, vagy személyesen adjátok le a Magyar Öttusa Szövetség címére – 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Előzetesen a kitöltött pályázati adatlap beküldésével jelentkezzetek, melyet a hmpa@pentathlon.hu email címre várjuk!

Jó munkát kívánunk! :-)

Magyar Öttusa Szövetség

Ifjúsági Ökölvívó Országos Bajnokság
2014 november 6-9. - Debrecen

Ifjúsági ökölvívóink két dobogós helyezést szereztek korosztályuk országos bajnokságán

Turbucz Sándor a 64 kg-s súlycsoportban bokszolt a döntőben, s végül ezüstérmet szerzett.
Ruslán Belyy a 91kg-osok között állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
tovább

A “BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvány második alkalommal hirdeti meg ösztöndíj pályázatát
2014 október 31. - Budapest

A „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvány a kiemelkedő sporttevékenységet folytató diákok részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából ösztöndíj pályázatot hirdet, az alábbi feltételekkel:

Az ösztöndíjra az a diák pályázhat, aki:

1.olimpiai, vagy paralimpiai sportágban szerepel és a saját sportági szakszövetsége együttműködési megállapodást köt a „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvánnyal;
2.olimpiai, vagy paralimpiai kerettag vagy a pályázat évét követő legközelebbi olimpiai, illetve paralimpiai játékokon történő részvételre készül;
3.közép-, vagy felsőfokú iskolarendszerű (tanulói vagy hallgatói jogviszony keretében folytatott) vagy iskolarendszeren kívüli, közoktatási intézmény vagy akkreditált, nem állami fenntartású intézmény által nyújtott tandíjköteles oktatásban, illetve képzésben vesz részt.

További információk a pályázati kiírásban.

A pályázati adatlap letölthető a www.bomalapitvany.hu weboldalról.

Pályázat leadásának határideje: 2014. december 31.

Papp Nikolett aranyérmet nyert az Ökölvívó Magyar Bajnokságon!
2014 október 28-31. - Eger

2014. október 28. és 31. között Eger adott otthont az idei év legrangosabb hazai női ökölvívó eseményének, a Magyar Bajnokságnak.

Négy korcsoportban (elit, junior, ifjúsági, serdülő) mérkőztek meg a hölgyek.
Az elit kategóriában, a 69 kg-os súlycsoportban Papp Nikolett állhatott a dobogó legmagasabb fokára, s teljesítményével elnyerte a torna legjobb ökölvívója címet is.
Az ifjúságiak között, + 81 kg-ban, Karacs Anni győzött, a junioroknál, 54 kg-ban, Sebestyén Dorina nyakába akasztották a bronzérmet.
tovább

Egerszegi Krisztina már két éve felfigyelt Késely Ajnára
2014. október 30. - Budapest

Az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinának már két éve a gyerekbajnokságon megakadt a szeme az akkor még csak 11 esztendős Késely Ajnán, akit első látásra megkedvelt.

A Kőbánya SC fiatal üdvöskéje a minap érkezett haza riói edzőtáborból, ahol az ifi olimpiai bajnok Szilágyi Liliánáékkal ismerkedett a 2016-os olimpia helyszínével.
tovább

Turi György: Pozitív élmények értek minket Rióban
2014. október 28. - Budapest

A Kőbánya SC úszói alig néhány napja tértek haza Rió de Janeiró-i edzőtáborukból.

A csapat Turi György vezetésével már "szippanthatott" egyet a riói olimpia levegőjéből. A MOB Kiemelt Edző Programjának szakembere elismerően nyilatkozott a mob.hu-nak a Brazíliában tapasztaltakról.
tovább

SZAVAZZ AZ ÉV SPORTOLÓIRA A NEM OLIMPIAI SPORTÁGAK BAJNOKAI VÁLASZTÁSON!
2014. október 1.

Az idén elért kiváló eredményeknek köszönhetően a Magyar Sumo Szövetségtől Sárkány Vivien versenyző és Péteri András edző is jelölést kapott a megtisztelő címre.

Szavazni, regisztrációt követően, a www.sportolanemzet.hu oldalon lehet.
Szavazatoddal Te is támogasd KSC-s sporttársainkat!

Kőbányai örömünnep: A hónap műhelye-díjátadó
2014. szeptember 30. - Budapest

Nagy érdeklődés mellett vették át a Kőbánya SC úszószakosztályának képviselői az augusztusi teljesítményükkel kiérdemelt, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt.

Az augusztusi teljesítményével győztes Kőbánya SC úszószakosztálya másodszor örülhetett: egy éve is elnyerte a elismerést, ráadásul „Az év műhelye”-díj is a Turi György vezette műhelyhez került.
tovább

A kőbányai úszók másodszor "Az év műhelye" díjazottjai!
2014. szeptember 23.

A díj történetében először révbe ért az egyik korábbi díjazott: a 2013-ban „Az év műhelyének” is választott Kőbánya SC úszószakosztálya kitűnő augusztusi eredménysorával megnyerte a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és a félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.

tovább

Újabb világbajnoka van Kőbányának!
2014 szeptember 7. - Balatonfüred

Orosz Ádám személyében a Kőbánya SC is adott versenyzőt a világbajnok junior csapatnak.

Ezzel megszületett a második magyar arany a balatonfüredi junior nyíltvízi úszó világbajnokságon: a Kiss Attila, Orosz Ádám, Kiss Nikoletta trió fantasztikus teljesítményt nyújtva megnyerte a csapatversenyt!
tovább

A KSC sumó birkózója Sárkány Vivien a Taiwanon, múlt hétvégén megrendezésre került Világbajnokságon bronzérmet szerzett.
2014. augusztus 29-31. - Taiwan

Vivien ezzel a magyar csapat legeredményesebb versenyzőjeként zárta a rendezvényt.

Ezév augusztusában 29-31-dike között Taiwan adott otthont a két évente megrendezésre kerülő Sumó Világbajnokságnak. Versenyzőnk, Sárkány Vivien utazott a versenyre
tovább

A BSU a 2014/2015-ös képzési évben is indít OKJ-s Sportedző vizsgafelkészítő tanfolyamot.
2014. augusztus 28. - Budapest

A tanfolyamot záró vizsgák sikeres teljesítése esetén államilag elismert OKJ 54 813 02 számú Sportedző (a sportág megjelölésével) szakképesítés szerezhető.

A képzésre az alábbi linken lehet jelentkezni:
https://www.sportbazis.eu/bsu/jelentkezesilap/

Cseh László 100 m pillangón ezüstérmet szerzett.
2014. augusztus 23. - Berlin

Kőbánya olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmese, aki a pénteki elődöntő után szétúszásra kényszerült a finálés szereplésért a francia Mehdy Metellával, lassan kezdett, csak nyolcadikként fordult, de aztán szédületes hajrával a második helyre jött fel 51.89 másodperces idejével.

Így értékelt: "Azért ez a fél másodperc túlzás, ennyivel már hadd ne kapjak ki százon. Szerintem tudtam volna hasonlót úszni, ha nem kezdek ennyire lassan. A tanulság az, hogy kicsit többet kell ezt a számot gyakorolni év közben, mert egyébként végig jól éreztem magam a vízben, egy pillanatig sincs olyan érzés bennem, hogy elfáradtam."
tovább

Újra nyert a Pillangókisasszony!
2014. augusztus 22. - Nanjing

Szilágyi Liliána a 200m pillangó után 100m-en is aranyérmet nyert a nanjingi ifjúsági olimpián.

Lilu kissé beragadt a rajtnál, kétségbeesésre azonban nem volt ok, hiszen fordulásnál már ő vezetett 27,15-tel Jufei Csang előtt.
A második 50-en egy pillanatig sem volt veszélyben a győzelme, tartani tudta hatalmas tempóját, végül 28 századdal utasította maga mögé kínai riválisát.
tovább

Kőbánya továbbra is szállítja a sikereket!
2014. augusztus 20. - Berlin

Cseh László - sorozatban ötödször - Európa-bajnok 200 vegyesen, Kozma Dominik negyedik!

Laci remekül kezdett, pillangón csak Markus Deibler volt jobb nála, de háton hatalmas előnyt szerzett. 150 méternél, a mellúszás végére hat századdal visszaelőzte a német, a végén négyen együtt érkeztek, fantasztikus hajrában, ahol Laci nyúlt be legjobban és végül 7 századdal nyert a német Philip Heintz előtt, a harmadik a brit Roberto Pavoni lett.
Kozma Dominik 200 gyorson, csupán 13 századdal lemaradva a bronzéremről a negyedik helyet szerezte meg.
tovább

Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai bajnok új ifjúsági világcsúccsal
2014. augusztus 18. - Nanjing

Aranyérmet nyert a KSC versenyzője, Szilágyi Liliána a nanjingi Ifjúsági Olimpián.

Lilu 2;06,59-es idővel adta a múltnak a 2;08,10-as időeredményt. Ideje a felnőtt világranglistán a harmadik helyre sorolta versenyzőnket.
tovább

A 2014-ben megrendezésre került hét országos bajnokságból hatot nyertek a Kőbánya Sport Club versenyzői az éremtáblázat és a pontverseny tekintetében.
2014. augusztus 2. - Magyarország

A 2014-ben megrendezésre került hét országos bajnokságból hatot nyertek a Kőbánya Sport Club versenyzői az éremtáblázat és a pontverseny tekintetében (Béka Derby, Gyermek OB, Serdülő OB, Ifi OB, Felnőtt OB, Nyíltvízi OB), és egyszer a második helyen végeztek (Delfin OB)!

tovább

„A családom a szponzorom!” ESSZÉPÁLYÁZAT 10-18 év közötti sportoló fiataloknak
2014. augusztus 12. - Budapest

„A családom a szponzorom!” címmel a Nagy Sportágválasztó, a Nagy Hangszerválasztó, a MOL és az ÚJ Európa Alapítvány közös esszépályázatot hirdet 10-18 éves fiatalok számára.

A Pályázati felhívás és a Pályázati űrlap a www.sportagvalaszto.hu vagy a www.ujeuropaalapitvany.hu honlapról tölthető le.
A pályázat lehetőséget ad, hogy a fiatalok bemutassák, milyen segítséget kaptak, kapnak szüleiktől, családjuktól eddigi eredményeik eléréshez a sport vagy a művészet területén.

Magyar Kupa V. forduló
2014. július 26. - Budapest, Csepel

Kéttusázóink ismét kitettek magukért! A hétvégi versenyen 12 alkalommal álltak a dobogón KSC-s sportolók!

Július 26-án került megrendezésre a Magyar Kupa V. fordulója, melyet a Csepel Öttusa Szakosztálya rendezett. Az úszásra a csepeli strand területén található 50 méteres verseny medencében került sor, majd a futás a Csepel SC. foci stadionjában zajlott.

tovább

Ifjúsági Európa-bajnokság
2014. Július 9-13. - Dordrecht

Július 9-13. között a hollandiai Dordrechtben rendezték az Ifjúsági Európa-bajnokságot. Két kőbányai úszó is erősítette a magyar csapatot. Szabó Norbert 200 és 400 vegyesen másodikként, Horváth Dávid pedig 200 mellen harmadikként csapott a célba. A magyarok végül 3 arany, 4 ezüst, és 5 bronzérmet szereztek.

    tovább

    2014. évi MK III. forduló
    2014. június 15. - Székesfehérvár

    Újabb sikeres szereplés: kéttusázóink 12 éremmel gazdagították érem kollekciójukat a hétvégi versenyen.

    A Magyar Kupa III. fordulójának indulóit ismét Székesfehérvár látta vendégül. Öttusában a felkészülést és a versenyzést a két alapsportágnak számító szakággal, az úszással és futással kezdik meg a sportolók, majd a későbbiekben kapcsolódik be a lövészet, a vívás majd a lovaglás. Kéttusában hat életkori csoportban, nemenként külön mérik össze tudásukat a fiatalok. Ezen a versenyen, a különböző korosztályokban, összesen 333 utánpótláskorú versenyző állt rajthoz.
    tovább

    Úszóink Moszkvában vitézkedtek május 31-június 1 közötti hétvégén és szenzációsan szerepeltek.
    2014. május 31. - június 1.

    A mérlegünk 4 arany (Bokros Blanka, Horváth Dávid 2x, Késely Ajna), 2 ezüst (Horváth Dávid, Késely Ajna) és 5 bronzérem (Késely Ajna 2x, Szabó Norbert 2x, Ollé Mónika). Ezen kívül 4 negyedik, 13 ötödik, 5 hatodik, 2 hetedik és 4 nyolcadik helyet szereztek versenyzőink.
    A részletes eredmények a továbbiakban.

    tovább

    Küldött közgyűlést tartott a Kőbánya SC a Kőrösi Művelődési Házban.
    2014. április 24.

    A küldöttek egyhangúan fogadták el a 2013. évi szakmai és pénzügyi beszámolót, a 2014 évi költségvetést, az Alapszabály módosítását és a tagsági díj mértékét.

    tovább

    A londoni bajnok, Tyler Cary is bekapcsolódik Cseh Lászlóék közös edzéseibe. - 2014. március 24.
    2014. március 24.

    Nem egyedülálló dolog, hogy két különböző nemzetiségű úszó-nagyság néhány napig vagy akár egy-két hétig is együtt edz, és igyekszik profitálni a közösen elvégzett munkából. Cseh László, a magyar úszósport kiemelkedő alakja szerencsésnek mondhatja magát, mert ezekben a napokban a három olimpián öt aranyérmet begyűjtő amerikai Ryan Lochte társaságában róhatja a távokat Észak-Karolinában, egészen pontosan a Charlotte-i "vizes" központban.

    tovább

    Dr. György István a Kőbánya SC elnöke együttműködési megállapodást írt alá Gyárfás Tamással, a Magyar Úszószövetség elnökével.
    2014. március 21.

    A MÚSZ a "Minden gyermek tanuljon meg úszni", az "Aranyjelvényes", a "Képzési Akadémiai Rendszer" és a "Műhelytámogatás" programokban támogatja úszószakosztályunk munkáját.

    A KSC-é az Év Műhelye díj
    2014. március 6.

    A MOB vezetői és a magyar sport nagyjainak jelenlétében, igen rangos ünnepségen adták át a Év Műhelye díjat.

    Erre azon 12 egyesület pályázhatott, amelyik 2013-ban elnyerte a Decathlon Hónap Műhelye elismerést. Örömmel jelenthetjük, hogy úszóink nyertek: a Kőbánya SC lett a győztes.

    tovább

    Dr. György István a KSC elnöke
    2014. január 15.

    Új elnöke és elnökségi tagja is van a Kőbánya Sport Clubnak. A KSC első embere mostantól dr. György István országgyűlési képviselő, főpolgármester-helyettes.

    A klub elnökségébe pedig Hajdu Pétert, a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes főtanácsadóját választották.

    tovább