Hírek

Küldött közgyűlést tartott a Kőbánya SC a Kőrösi Művelődési Házban.


A küldöttek egyhangúan fogadták el a 2013. évi szakmai és pénzügyi beszámolót, a 2014 évi költségvetést, az Alapszabály módosítását és a tagsági díj mértékét. Ugyancsak egyhangúan választották meg alelnöknek Hajdu Pétert és könyvvizsgálónak Osztás Károlyt.

Elismeréseket adott át dr. György István elnök
- Bábik Erikának, aki a kézilabda szakosztály „Maják” nevű csapatának kapitánya, edzője, intézője egy személyben. A csapat meghatározó személyisége, közösségének összetartó ereje. 2004. óta tagja az egyesületnek, játékával és sportszerű magatartásával is példát mutat. Családjával a szabadidős szakosztály versenyeinek, rendezvényeinek is aktív közreműködője.

- Lévai Anitának, aki az úszó szakosztály technikai vezetőjeként egész évben kiemelkedően dolgozott, a sportágfejlesztési program által követelt többlet feladatokat pontosan, határidőre végezte el. Ezen kívül Turi György megbízott elnök munkatársaként az egész egyesület ügyvitelét ő végezte el, nem egyszer „ember feletti” teljesítményt nyújtott. Segítette a többi szakosztály sportágfejlesztési feladatainak szakszerű ellátását is.

- dr. Fodor Tamásnak, aki 5 éve edzője a birkózó szakosztály kötöttfogású szakágának. Kiemelkedő szaktudással irányítja a versenyzők felkészülését, az ő munkája nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a KSC-ben egyre több, a sportág iránt elkötelezett fiatal edz. 2013-ban végzett kimagasló edzői tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.

- Zsolnai Sándornak, aki 15 éve edz az egyesület harcművészeti szakosztályában, mozgássérültként teljesítette a barna öves vizsgaszintet. Szinte minden edzésen jelen van, sportolói és emberi magatartása példaértékű, komoly segítséget jelent a szakosztály vezetőjének.