4. nap - 2014. április 20.

Bernek Péter és Cseh László is kitett magáért

Verrasztó Evelyn duplázása, bátyja, Dávid 200 mellen aratott sikere, Cseh László remeklése 200 vegyesen, valamint Jakabos Zsuzsanna vállműtét utáni első győzelme voltak a fénypontjai a Budapest Open zárónapjának.

Remekül indította a Verrasztó-család az utolsó napot: előbb Dávid diadalmaskodott 200 mellen – megelőzve a specialistákat, így az ifjúsági vb-ezüstérmes Horváth Dávidot (Gyurta Dániel ugyanakkor ebben az időszakban még inkább készül, nem versenyez) –, majd öt perc múlva Evelyn aratott magabiztos sikert 200 gyorson. Ő később a 100 pillangót is megnyerte, szédületes hajrával kerülve a versenyben 96 méteren át vezető Szilágyi Liliána elé.

„Kicsit leültem magammal, megbeszélni, hogyan úszom a kétszáz gyorsot, az elmúlt időszakban ez nem igazán sikerült jól, most viszont összeraktam úgy, ahogy szerettem volna, az idő sem rossz, azaz nagyon elégedett vagyok” – mondta Evelyn, akin valóban látszik: a legjobb úton halad afelé, hogy régi önmagára emlékeztessen.

Ugyanebben a számban, mintegy megbújva lett harmadik Késely Ajna: ezt a nevet muszáj megjegyezni, az ifjú – de még milyen ifjú! – hölgy ugyanis Risztov Éva 14 évesen felállított csúcsát döntötte meg 12 és fél évesen! Turi György, a Kőbánya SC vezetőedzője csupán annyit mondott, ilyen csiszolatlan gyémánt nagyon régen volt a kezei között, Kiss László szövetségi kapitány pedig azért morcos, mert Ajnát az idén még egyetlen nemzetközi versenyen, így az ifjúsági Európa-bajnokságon sem lehet indítani, a LEN érthetetlen korhatár-szabályai miatt (Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök már komoly sportdiplomáciai offenzívát indított a normális szabályozás érdekében, áttörés azonban csak később várható).

A kőbányai gárda másik két csillaga, Bernek Péter és Cseh László is kitett magáért, előbbi 100 háton, utóbbi 200 vegyesen győzött, igaz, ezúttal nem rendezték át annyira az európai ranglistát, mint a korábbi napokban.

„Még mindig nem kezdtem el úgy, ahogy kellene, de azt gondolom, jó úton járunk: erősödnöm kell, aztán az utolsó hetekben teljesen tökéletessé kell tenni a technikát, és akkor úgy gondolom, lehet esélyem az Európa-bajnokságon” – mondta Bernek Péter, és egyértelműen az aranyéremre gondolt (az ezüst már megvolt, többször is).

Cseh László bevallotta, ma már nem hajszolta úgy magát: „Azért a negyedik napon már kicsit fáradtabb az ember, ráadásul nem nyomtak annyira a többiek, hogy még többet préseljek ki magamból. Ettől függetlenül úgy érzem, jó állapotban vagyok, most nagyon fontos szakasza jön a felkészülésnek, amibe már az amerikai két hétből áthozni érdemes elemeket is beépítjük, azaz optimistán tekintek a nyárra.”

A Kőbánya aranykollekciója gyarapodott 50 pillangón (Pulai Bence) és férfi vegyesváltóban is.

A 4. nap bajnokai


Férfiak Nők

3. nap - 2014. április 19.

Az európai rangsor második helyére úszott Cseh László

Az európai rangsor második helyére úszott Cseh László 200 pillangón a Budapest Open harmadik napján, amelyet egy holtversenyes aranyérem is színesített. Kis Gergő viszont megsérült az 1500 méter közben.

Két nívósabb csatát ígért a szombat – melynek során megannyi középdöntős szám is műsoron volt –, ezek közül a 200 pillangó hozta a parádés ütközetet: Cseh László remek teljesítménnyel győzött a két ifjú Bence, Biczó és Pulai előtt. Cseh ideje (1:56.86) a második legjobb eddig Európában – nem véletlenül nyilatkozott elégedetten a bajnok: „Kifejezetten jól ment az úszás – egészen százhetvenöt méterig. Az utolsó huszonöt méteren viszont teljesen beállt a vállam, akartam volna menni, fokozni a tempót, hiszen jöttek rám, de sehogysem tudtam már gyorsulni. Tipikusan az az eset, amire azt mondják: ledobta a vasmacskát. Azaz itt még van mit javítani, technikában is – ám összességében elégedett vagyok, egyre inkább összeáll a kép.”

Biczó Bence sem volt elkeseredve, bár ezúttal kevésbé tudta megszorongatni riválisát, mint a múltban (sőt, anno meg is előzte olykor az ilyen viadalokon): „Márciusban jött egy olyan tíz nap, amikor az ágyból alig tudtam kikelni, a lakást meg bajos lett volna elhagyni. Egy szörnyen radikális vírus kapott el – engem is, plusz elég sok ismerőst –, öt kilót fogytam. Nem szeretnék semmit erre fogni, de ennyi kihagyás után, két hét edzéssel most aligha lehetett volna sokkal jobbat úszni. Még nem éreztem elég erőt magamban ahhoz, hogy akár az elejét, akár a közepét jobban megnyomjam, ráadásul az idén ez volt az első versenyem, nem mertem kockáztatni. Viszont éppen az első hónapok visszajelzései, az edzéseken elért idők alapján mondhatom, az idei évben végre szeretném elérni azt a szintet, amit mindenki vár tőlem – és én is magamtól.”

A másik nagy ütközetnek Kis Gergő és Gyurta Gergely csatája ígérkezett 1500 gyorson – ám ez végül elmaradt, mivel az ajkaiak kiválóságának úszás közben kiújult a hátsérülése. Becsületére legyen mondva, nem adta fel, ám csupán hatodikként ért célba, idei legjobbjától csaknem egy perccel elmaradva.

Gyurta Gege ugyanakkor jól érezte magát a vízben: „Meg akartam dönteni a legjobbamat, ami 15:04, ez majdnem sikerült is – ilyen jót ebben a periódusban még nem úsztam, úgyhogy bizakodom a jövőt illetően. Szerintem 14:55 környékét fogok tudni nyáron, úgy gondolom, azzal már oda lehet érni a dobogóra. Igaz, az olaszok nagyon erősek, ott van (Kis) Gergő is – remélem, hamar felépül –, azaz nem lesz egyszerű, de az ezerötszáz mikor volt az?”

A nap érdekességei közé tartozott, hogy 50 mellen ketten is nyertek: Horváth Dávid és Szabó Tamás egyaránt 29.02-nél állította meg az órát, azaz holtversenyben lettek elsők. A hölgyek sprinttávján Verrasztó Evelynt nem tudták megszorítani, míg 400 gyorson a 800-at is megnyerő Novoszáth Melinda aratott fölényes győzelmet. A vegyes gyorsváltót a Kőbánya SC vitte el, viszont a napzáró női gyorsváltóban kivételesen nem a kék-sárgák nyertek: a BVSC kvartettje vitte el a pálmát.

A Budapest Open vasárnap zárul – a döntők 17 órától kezdődnek, az érdeklődők a www.musz.hu-n szokás szerint élőben követhetik az eseményeket, a MÚSZ TV jóvoltából.

A 3. nap bajnokai


Férfiak Nők Férfi-női


2. nap - 2014. április 18.

Bernek Péter az európai rangsor élére tempózott

Több kiváló eredmény született a Budapest Open második napján, de mind közül kiemelkedik Bernek Péteré, aki 200 háton átvette a vezetést az európai ranglistán, és a világrangsorban is az 5. helyre lépett elő. Cseh László is remekelt, és az már biztos, hogy a 100 pillangó szerepel a berlini versenyprogramjában.

Ismét parádéztak a Kőbánya SC versenyzői: a pénteki 11 számból hatot vittek el a Turi György vezette edzői kollektíva tanítványai. Nyitányként mindjárt a 4x100 méteres vegyes-vegyes váltót: a férfi-női koedukált szám első ízben szerepelt a Budapest Open programjában, és a KSC fiataljai nagy fölénnyel söpörték be az elsőséget. A klub napjának egyetlen malőrjét aztán az eredményhirdetésen láthattuk, amikor az önfeledt fényképezkedés pillanataiban Seres Edwin egyensúlyát vesztve hátrafelé lezuhant a dobogóról – szerencsére, a reklámfalak lebontásán túl nagyobb kár nem történt, az ifjú versenyző sérülés nélkül megúszta az elsőre riasztónak tűnő hanyattdőlést.

Ezután viszont minden úgy ment, mint a karikacsapás: Cseh László régi önmagára emlékeztető karcsapásokkal, remek versenyzéssel nyerte meg a 100 pillangót, és azt hajlandó volt elárulni, hogy ez a szám biztosan szerepelni fog a berlini Eb-étlapján. „Technikailag még van mit javítani, de jól éreztem magam a vízben, az idő is megfelelő így áprilisban, úgyhogy elégedett vagyok. Az amerikai két hét hatásai már látszanak – de különösen ezután fognak, amikor az ott hasznosíthatónak vélt elemeket beépítem az edzésprogramomba” – mondta Cseh, aki 400 gyorson is kifejezetten jól teljesített.

Edzője, Turi György is elégedett volt, sőt, mint mondta, a klubon belül folyó belharc tovább erősíti az esélyeinket 100 pillangón. „Egyfelől nem kis kihívás ez nekem, hiszen Laci tényleg egyre jobb ezen a távon, ugyanakkor ott van Bence fiam (Pulai Bence), aki szintén jön föl, már nagyon szeretné lehagyni Lacit, ma is nagyszerű versenyt produkáltak, ám egyelőre Lacus jobb. Bence persze türelmetlen, már szeretne eléje kerülni, ezt nekem kezelni kell – miközben magamban nevetek, hiszen egy ilyen rivalizálásnál jobb hajtóerőt elképzelni sem lehet. Mindez ráadásul igen egészséges légkörben folyik, Laci ugyanis egyáltalán nem féltékeny, Bence számára viszont ő valahol példakép, azaz a legjobb értelemben vett motiváció viszi őket előre – ebből pedig a magyar úszósport fog profitálni.”

No és remélhetőleg abból is, hogy Kis Gergő is egyre jobban visszanyeri régi formáját, a 800 után a 400 gyorsot is igen magabiztosan hozta – továbbá Verrasztó Evelyn is kilép lassan a „napfényre” az árnyékban töltött hónapok után, és a dunaújvárosi villámember, Takács Krisztián is ott tart időarányosan, ahol 2011-ben, amikor a legszebb sikereit érte el 50 gyorson (világbajnoki döntő, rövid pályás Eb-bronz).

Persze, a fiatalok is kitettek magukért, a hölgyeknél Joó Sára 100 háton, Sztankovics Anna 200 mellen, Novoszáth Melinda 800 gyorson diadalmaskodott, és szintén nagyon szépen úszott Szilágyi Liliána, aki a 200 után az 50 pillangót is behúzta.

A fiúknál Horváth Dávid megdöntötte az egyéni legjobbját 100 mellen, ami rendkívül figyelemre méltó az ifjúsági olimpia egyik magyar favoritjától, hiszen csúcsformában olyan időre lehet képes – különösen 200-on, a fő számában –, amivel a rövidebb távon is aranyesélyes lehet Nancsingban; az pedig kiváltképpen biztató, hogy immáron tizedmásodpercekre van Gyurta Dániel korosztályos csúcsainak megdöntésétől.

A nap legjobb produkciója mindazonáltal nem az övé, hanem klubtársáé, Bernek Péteré volt, aki 200 háton az európai ranglista élére tempózott. A Kőbánya SC klasszisát ideje (1:56.79) a világranglistán is igen előkelő helyre sorolja: két japán és két ausztrál mögött jelenleg az ötödik. Mindezt úgy, hogy Péter messze nem volt elégedett a pénteki négy hosszal: „Az utolsó ötven már nagyon nem esett jól, nem tudtam úgy menni, ahogy szerettem volna – itt még bőven van még mit javítani az Európa-bajnokságig.”

A Budapest Open szombaton folytatódik, a harmadik napon az előfutamok 9.30-kor kezdődnek, míg a döntők 17 órától – szokás szerint a MÚSZ Tv-ben, élő egyenesben követhetik figyelemmel a Komjádi történéseit.





A 2. nap bajnokai

Férfiak Nők Férfi-női


1. nap - 2014. április 17.

Három elsőséget szereztek a Kőbánya SC úszói a Budapest Open nyitónapján,

bár Turi György nem volt teljesen elégedett – mint általában. Az első két számot nagy fölénnyel vitték el a kék-sárgák: 200 gyorson Bernek Péter nem sok esélyt hagyott klubtársának, Cseh Lászlónak, illetve a többi vetélytársnak – élete legjobb idejét megközelítve nyert, ami kifejezetten jó hír így április derekán.

Később Szilágyi Liliána száguldott végig a medencén 200 pillangón – az ifjúsági olimpiára készülő klasszist senki sem tudta megszorítani (pláne, hogy a két fő specialista közül Hosszú Katinka külföldön készül ebben az időszakban, míg Jakabos Zsuzsanna örvendetesen nyeri vissza a formáját, ám egyelőre csupán a rövidebb távokat kockáztatja meg a tavalyi vállműtétje után).

Turi György, a KSC vezetőedzője mindazonáltal mérsékelten örült a látottaknak. „Nyerni mindig jó, de azért látni kell, hogy két kemény edzőtáborozás után még sok a hiba az úszásokban. Egyébként sem vagyok az a típus, aki elégedett egy-egy versenyszám után, most is lehetett találni javítani valót. Persze, Lilu esetében például egyértelmű, hogy ellenfél nélkül nehéz még jobban jönni – csináltunk neki egy laktát-mérést a döntő után, fel sem szökött a szintje, azaz alig adott ki valamit magából.” A mester hozzátette, ilyenkor természetesen az elmúlt évek hasonló időszakával kell összevetni a mostani eredményeket, és ez alapján Szilágyi is, és a többiek is kifejezetten jól állnak, hiszen már most jobbak az idők, mint egy éve ilyenkor – nem kis mértékben a nagyszerűen sikerült két melegégövi edzőtábornak köszönhetően.

A másik fellegvárban, a Jövő SC-nél is elégedettek lehetnek, hiszen Verrasztó Dávid szép úszással nyerte a 400 vegyest. Edző-édesapja, Verrasztó Zoltán szerint így áprilisban megfelelő a 4:14-es idő: „Dávid azt mondta, kétszáz után fog robbantani, és így is tett. Jól úszott, jelenleg négyen-öten vannak előtte a világranglistán, de ők mind kemény versenykörülmények között érték el az időket, itt pedig nem igazán tudták megszorítani Dávidot.”

A hölgyek 400 vegyesét György Réka vitte el, a sprintszámokban Sztankovics Anna (50m mell) és Balog Gábor (50m hát) győzött, utóbbi a vidékbajnokság után tudott nyerni itt is. A Kőbánya SC 4x100-as gyorsváltója nagy fölénnyel diadalmaskodott, az izgalmak a rajt előtt egy órával adódtak, amikor az első ember, Kozma Dominik még egy reménytelennek tetsző dugóban állt a Gellért téren, de végül időben befutott. A hölgyeknél a BVSC-é lett a 4x200 koronája, míg a napzáró 800 méteres számot Kis Gergő húzta be a hagyományos taktikával: 700 méterig tapadt Gyurta Gergelyre, aztán lehajrázta.



Folytatás pénteken, előfutamok 9.30-tól, a döntő – megint csak élőben a MÚSZ TV-n – 17 órától.

Az első nap bajnokai

Férfiak Nők